Már régóta gondolkozom egy ilyen jellegű bejegyzésen, csak sosem éreztem magam elég kompetensnek ahhoz, hogy tanácsokat adjak a témában. De eddig is sokszor volt ilyen, és a mostani vizsgaidőszakban meg még több ember fordul hozzám, és én meg annyira tehetlennek érzem magam, mert nem tudok segíteni. Szóval most muszáj megfogalmaznom valami értelmeset a tanulásról. És a stresszkezelésről.
Igen, az orvosi egyetem második éve rohadt nehéz, aki itt van, az érti miért, aki meg nem, annak nem akarok panaszkodni, mert mindenkinek vannak megpróbáltatásai, amiket meg én nem érthetek.
0. Mindenkinek magának kell kialakítania egy működő tanulási rendet, nem lehet efféle listákra és tanácsokra hagyatkozni. Leírom, nekem mi vált be, de azt sajnos egyáltalán garantálni, hogy másnak is be fog. Viszont, ha csak egy embernek is tudok segíteni, megérte leírni.
1. A tárgyi felkészülés, avagy a konkrét tanulás: tök mindegy, hogy három diasort, 20 tételt, esetleg az egész anatómiát kell-e megtanulni, én a következőket szoktam csinálni:
- csinálok egy tervet. Csak így összeírogatom, hogy mennyi anyag van, kapok egy szívrohamot, és nem tartom be. De úgy csinálom meg a tervet, hogy viszonylag lazára, tudván, hogy úgyis csúszni fogok vele, szóval hogy legyen idő behozni a lemaradást.
- csinálok egy tervet. Csak így összeírogatom, hogy mennyi anyag van, kapok egy szívrohamot, és nem tartom be. De úgy csinálom meg a tervet, hogy viszonylag lazára, tudván, hogy úgyis csúszni fogok vele, szóval hogy legyen idő behozni a lemaradást.
- menet közben, ha eszembe jutnak dolgok, amiket még át kéne nézni, írok egy listát, és azokat mindenképp megtanulom rendesen.
- megértésre megyek! Talán ez a legfontosabb. Be lehet magolni az egész élettan könyvet, de a vizsgán azt fogják nézni, mennyire érted, ha nem tudsz túllépni a könyv mondatain, és önálló gondolatokat felmutatni, akkor bizony az a rengeteg idő, amit tanulásra fordítottál, el van pazarolva.
- én mindenből szoktam jegyzeteket írni. Ez persze nem azt jelenti, hogy kimásolom a könyvet, hanem azokat a dolgokat, amiket én fontosnak tartok, kiírogatom (az előadást/gyakorlatot/könyvet/miegymást összerakom, és így ki fog kerekedni valami egész). És később ki se nyitom a könyvet, hanem csak a jegyzetemből tanulok (így esett a nagy eset, hogy én az anatszigóra tanulva a funkcit maximum tízszer nyitottam ki). És itt tényleg hagyok helyet az önálló gondolataimnak, magamévá teszem az anyagot, új ábrákat szerkesztek, memorizmákat találok ki (vagy keresek). És elég valószínű, hogy ezek a jegyzetek csak nekem lesznek érthetőek, de az már mindegy. Idő hiányában (vagy pusztán mert a tantárgy túl felesleges ekkora erőbefektetéshez) ez a fajta felkészülés persze nem mindig lehetséges, amiatt meg nem stresszelek.
- a magolás nekem nem megy túl jól. Pedig ez itt elég fontos lenne. Bikém képleteket rajzolgatok, amíg be nem rögzülnek, a többit meg betűszavakkal, kézmozdulatokkal, illetve dalokkal tanulom meg (az Örömódára kifejezetten jól ment az ízülettanulás). Ja és sokat ismételgetem.
- youtube. Kis angoltudással remek anat, élettan és bikém videókat lehet találni (ja amúgy másból is gondolom). Kikapcsolásnak időnként benyomok egyet, és nincs az az érzésem, hogy nem tanulok.
- meg amúgy is, az segít nekem, ha elmondják a dolgokat. Meg az is, ha visszamondom. Szóval a kutyám rendkívül előrehaladott tudással rendelkezhet az előadásaim alapján.
Hát a tanulásról most ennyi jutott eszembe, viszont, amit én komolyan hasonlóan fontosnak tartok, az a lelki felkészülés.
2. Nos lássuk, hogyan stresszelek én:
- a legrosszabb, ami történhet, hogy bepánikolok, remegni kezdek, és képtelen vagyok a tanulásra koncentrálni. Ez általában akkor történik, amikor belegondolok, hogy mennyi anyag van hátra. Megoldás: nem gondolok bele. És ha mégis megtörténik, akkor azonnal abbahagyom a tanulást, mert felesleges ilyenkor azzal próbálkozni. Helyette például iszok egy teát, elmegyek kutyát sétáltatni, vagy hallgatok egy kis zenét, (idő függvényében) megnézek egy sorozatrészt, és folyamatosan azzal mantrázom magam, hogy Tami! Most nincs idő pánikra! Most tanulnod kell, szóval azonnal hagyd abba! Ennél sokkal stresszesebb lesz a munkád, mi lesz veled akkor, ha már ezt se bírod? És ez a szöveg beválik, szóval ilyenkor nem is vesztek olyan sok időt, hanem újult erővel folytatom a dolgokat.
- a legrosszabb, ami történhet, hogy bepánikolok, remegni kezdek, és képtelen vagyok a tanulásra koncentrálni. Ez általában akkor történik, amikor belegondolok, hogy mennyi anyag van hátra. Megoldás: nem gondolok bele. És ha mégis megtörténik, akkor azonnal abbahagyom a tanulást, mert felesleges ilyenkor azzal próbálkozni. Helyette például iszok egy teát, elmegyek kutyát sétáltatni, vagy hallgatok egy kis zenét, (idő függvényében) megnézek egy sorozatrészt, és folyamatosan azzal mantrázom magam, hogy Tami! Most nincs idő pánikra! Most tanulnod kell, szóval azonnal hagyd abba! Ennél sokkal stresszesebb lesz a munkád, mi lesz veled akkor, ha már ezt se bírod? És ez a szöveg beválik, szóval ilyenkor nem is vesztek olyan sok időt, hanem újult erővel folytatom a dolgokat.
- fontos az alvás! Nem is tudom, hol olvastam, hogy alvás közben rögzülnek igazán a dolgok, és ezzel nyugtatom meg magam, mert képtelen vagyok korán kelni, és túl sokáig tanulni. Ha elalszom, elalszom, másnap is van nap. Szóval én abszolút nem a tanuljunk át éjszakákat, éljünk xanaxon, kávén és energiaitalon párti vagyok, hanem inkább a 10-re bevonszolom magam a könyvtárba, és ott vagyok, amíg bírom.
- tologatás. Ez nagyon szubjektív dolog, és van akit tényleg megnyugtat az a plusz 3 nap, de én soha nem szoktam vizsgát eltolni. Mert az van bennem, hogy amikor felvettem a vizsgákat, akkor beleszámoltam azt, hogy nem fogok tanulni pár napig az előző vizsga miatt, meg minden ilyesmit, szóval ha akkor úgy gondoltam, hogy elég ennyi idő, akkor elég is lesz. És amúgy meg ha megbukok, akkor úgyis kb akkor mennék, mint amire átvettem. És mindig megvan az esély, hogy átmegyek. Szóval engem jobban vonz a szünet és szabadság gondolata, mint az, hogy minden szart megtanuljak. És így meg rá vagyok kényszerítve arra, hogy rendesen tanuljak, és ne az időt pazaroljam.
- önbizalom. Talán mindennél fontosabb ez a pont. Hogy elhiszem, hogy nem véletlenül vagyok itt, és hogy a kemény munka meghozza az eredményét. Hinnem kell a szerencsémben. Mert soha nem lehet úgy menni vizsgázni, hogy mindent tudok, minden azon múlik, hogy mit húzok/kérdeznek, és hogy mennyire jóindulatú a vizsgáztató. És nekem az az eddigi tapasztalatom, hogy a magabiztos emberekkel kedvesebbek. Jobban szeretik, ha mondjuk amikor olyat kérdeznek, amit nem tudok, nem megkukulok, hanem mondok valamit (ilyenkor általában elég hülyeségeket). Elég szerencsés vagyok, mert az adrenalin velem csodákat tesz, és ha elgondolkodtató dolgokat kérdeznek, akkor tudok válaszolni, legalábbis próbálok hangosan gondolkodni, és ez tetszik nekik.
Szóval vizsga előtti teendőim: 1. alvás!! (ez nem mindenkinek egyértelmű) 2. kezemen az I can do this felirat. Önbeteljesítő jóslat. Pozitív szuggesztió. Lehet akárminek nevezni, nekem bevált (és lemásolni ér). 3. szuperhős póz. Bővebben ITT. Ne ezen múljon. És tényleg lehet, hogy ez is placebo. De működik, nem ez a lényeg?
- még egyszer leírom: minden negatív gondolatot elhessegetek. Nem azt mondom, hogy úgyis kivágnak, hanem, hogy nagyon nagy szerencsére lesz szükségem, és csak nem vágnak ki.
Nagyjából ennyi az én hatalmas titkom.
- tologatás. Ez nagyon szubjektív dolog, és van akit tényleg megnyugtat az a plusz 3 nap, de én soha nem szoktam vizsgát eltolni. Mert az van bennem, hogy amikor felvettem a vizsgákat, akkor beleszámoltam azt, hogy nem fogok tanulni pár napig az előző vizsga miatt, meg minden ilyesmit, szóval ha akkor úgy gondoltam, hogy elég ennyi idő, akkor elég is lesz. És amúgy meg ha megbukok, akkor úgyis kb akkor mennék, mint amire átvettem. És mindig megvan az esély, hogy átmegyek. Szóval engem jobban vonz a szünet és szabadság gondolata, mint az, hogy minden szart megtanuljak. És így meg rá vagyok kényszerítve arra, hogy rendesen tanuljak, és ne az időt pazaroljam.
- önbizalom. Talán mindennél fontosabb ez a pont. Hogy elhiszem, hogy nem véletlenül vagyok itt, és hogy a kemény munka meghozza az eredményét. Hinnem kell a szerencsémben. Mert soha nem lehet úgy menni vizsgázni, hogy mindent tudok, minden azon múlik, hogy mit húzok/kérdeznek, és hogy mennyire jóindulatú a vizsgáztató. És nekem az az eddigi tapasztalatom, hogy a magabiztos emberekkel kedvesebbek. Jobban szeretik, ha mondjuk amikor olyat kérdeznek, amit nem tudok, nem megkukulok, hanem mondok valamit (ilyenkor általában elég hülyeségeket). Elég szerencsés vagyok, mert az adrenalin velem csodákat tesz, és ha elgondolkodtató dolgokat kérdeznek, akkor tudok válaszolni, legalábbis próbálok hangosan gondolkodni, és ez tetszik nekik.
Szóval vizsga előtti teendőim: 1. alvás!! (ez nem mindenkinek egyértelmű) 2. kezemen az I can do this felirat. Önbeteljesítő jóslat. Pozitív szuggesztió. Lehet akárminek nevezni, nekem bevált (és lemásolni ér). 3. szuperhős póz. Bővebben ITT. Ne ezen múljon. És tényleg lehet, hogy ez is placebo. De működik, nem ez a lényeg?
- még egyszer leírom: minden negatív gondolatot elhessegetek. Nem azt mondom, hogy úgyis kivágnak, hanem, hogy nagyon nagy szerencsére lesz szükségem, és csak nem vágnak ki.
Nagyjából ennyi az én hatalmas titkom.