Majdnem egy hét tinderezés után
szinte kiforrott véleményt alkothatok a párkeresésnek eme újszerű módszeréről.
Aki nem tudná, annak azért leírom: a Tinder egy okostelefonra tölthető
alkalmazás, amibe a Facebook profilon keresztül lehet bejelentkezni (de ez a
Facebookon nem látható. Szerencsére.). Ezután beállíthatod, hogy melyik képeid
elég alkalmasak arra, hogy az alapján ítéljenek meg az emberek, írhatsz
magadról pár mondatot, vagy berakhatsz egy nagyon mély idézetet, ami a
karakterkorlátnak köszönhetően egy szó közepén megszakad. Én rendkívül
egyszerűen hagytam az alapértelmezett képeket (az első négy profilképem), és
egy árva betűt nem írtam magamról. A következő lépés, hogy beállítod a keresési
preferenciáidat: én korban a 19-23-as szűrőt raktam a fiúkra, és valahogy úgy
állítottam be, hogy mindenképp budapestiek legyenek.
Ezután kezdődik a móka: az
alkalmazás feldobja az egyedeket, és ha balra húzod őket, akkor eltűnnek az
internet vad világában, ha jobbra, akkor pedig megjegyzi őket. Ha a kiszemelt
is jobbra húzott téged, akkor a Tinder összepárosít titeket, és indulhat a
chatelés. Ha balra húzott, akkor pedig ezt soha az életben nem fogod megtudni.
Ja és kijelzi, ha van közös
ismerős vagy érdeklődés: kedvenc játékom, hogy próbáljam kitalálni,
hogy honnan ismerem az adott embert (mondjuk 40 egyetemi közös ismerős, és a
SOTE-Meme illetve az IÖCS lájkolása után nem kell nagy logika, hogy kitaláljam,
hogy egy sotéssal van dolgom, de azért vannak cselesebb helyzetek is).
Emlékszem, amikor először
hallottam erről nyáron vagy ősszel, teljesen hülyeségnek tartottam. De most
hogy találkoztam élő és okos (!) emberekkel akik használják, randiznak,
ismerkednek vele, arra jutottam, hogy egy próbát megér. Olyan hajnali 2 körül
lehetett, kicsit illuminált voltam, amikor letöltöttem, és emlékszem, hogy
REMEGTEM, miközben elkezdtem az első embereket megtekinteni. Hogy hogy lehetek
ennyire szánalmas, hogy ezt használom. Ennek hatására nagyjából az első 2-300
embert automatikusan eldobtam balra, és már majdnem feladtam a dolgot, amikor végre
találtam egy szimpatikusnak tűnő srácot, aki nem tartozik a következő
kategóriák egyikébe:
- külföldi kőgazdag csávóka, aki idejött a
haverjaival szilveszterezni (ja igen, Szilveszter előtt töltöttem le)
- kiéhezett BME-s (a való életben is fájdalmasan
sokan vannak)
- kigyúrt agyatlan beképzelt bolond (mert aki
ilyen félmeztelen feszítős képet rak ki, arról automatikusan azt feltételezem,
hogy az a legnagyobb értéke, és hát azzal én nem tudok mit kezdeni)
- ez vonatkozik a Ferrarival pózoló egyedekre
- öltönyös modellfiúka
- akiknek már a profilképén ott virít a
barátnőjük? Mi a rák? Akkor azok mit tindereznek? Bár tényleg lehet, hogy
hármashoz keresnek jelentkezőt, de hát na. Nem hinném, hogy ez a helyzet a
döntő többségnél.
Most jelenleg csak ennyi jutott
eszembe, de gyakori elem a képeken a kiskutya, a kisgyerek, illetve a gitár. Az
a baj, hogy ezek működnek nálam.
Szóval a válogatás tapasztalatait
úgy foglalnám össze, hogy remek érzés a feldobott emberek 90-95%-át a kukába
rakni, és az meg még jobb, ha valakit jobbra húzok, akkor valószínűleg azonnal
kiírja, hogy match van. Igen, micsoda elismerés: a nekem tetsző srácok nagy
része a négy profilképem és 0 információ után dughatónak jobbra húzhatónak ítél (abba bele sem
merek gondolni, hogy azok közül, akiket kidobtam hány húzott engem jobbra…).
Egyrészt most elkezdhetném, hogy milyen szomorú, hogy így működik ez a rendszer. Az előbb leírt kategorizálásomból szerintem látszik, hogy egy-két kép alapján megítélünk (legalábbis én) egy embert, eldöntjük, hogy nem tetszik, nem okos, nem nekünk való és kész. Simán lehet pedig, hogy a felpumpált pectoralisa mögött érző szív rejlik, és amúgy meg megnyerte a fizika OKTV-t, simán lehet, hogy hipster-szemüveges életünk szerelme, akinek király a humora, de mi még csak esélyt sem adunk nekik.
De ha őszintén belegondolunk, a való élet nem pontosan így működik? Az első benyomásodat csak és kizárólag a külső határozza meg, az alapján döntöd el, hogy meg akarod-e ismerni, akarsz-e vele táncolni, stb. És ez tök természetes. Mármint a sikeres párkapcsolathoz elengedhetetlen a fizikai vonzalom, még ha hangsúlyozom, nem csak az szükséges. De kiindulópontnak teljesen jó szerintem, hogy kinézet alapján szűrjük meg az embereket. Még ha benne van az a kockázat is, hogy az alapján rosszul ítélsz meg néhány jelöltet. Azonban azért lássuk be, erre olyan kevés az esély (lásd: fenti példák), hogy ezt a kockázatot vállalom.
Trailer-hang: És hogy lehet-e normális emberekkel talákozni? Van-e ennek értelme? Letöröltem-e már? Fogok-e randizni? A következő részben kiderül, tartsanak velünk.