Jelentem: ezennel tényleg jelentkezek!Szóval itt ülök a gép előtt, és szokatlanul nyugtalan vagyok, és nem tudom, mit csináljak. De valamit akarok. És ilyenkor jön az a rész, hogy írok. Először is az előző bejegyzésnek felettébb sok értelme volt. Úgy különösebben senkinek nem címeztem, csak magamnak - és láss csodát! Már megváltoztam. Ezt szeretem a naplóírásban: hogy visszaolvasva kicsit 'kommunikálhatok' az akkori énemmel. Megnézhetem, hogy milyen voltam. Legalábbis, hogy milyen volt a hangulatom. És most nem a fantasztikus érzékeltető leírásaimra gondolok (amik márpedig nincsenek), hanem ahogy az akkori mondataimat olvasom, egyszerűen eszembe jut, hogy milyen volt leírni őket... és kicsit visszaváltozok az akkori énemmé. Ez hülyeség?
Nézzük, mi van velem: megvolt a biosz OKTV második fordulója, köszönöm szépen mehetett volna rosszabbul is; utolértem az Odaátot (amit őszintén csodálatos teljesítménynek tartok: gyakorlatilag két hónap alatt hét évadot bepótoltam); van egy kutyánk - Mushu (mint a Mulánban a sárkány), egy kis aranyszőrű spániel, aki iszonyatosan cukipofa, és mellette persze ott van Cili, akinek - mint nem rég kiderült - bolhacsípés allergiája van.
És ami a lényeg: most van egy Álmom. Egy nagybetűs, és kivételesen nem totálisan megvalósíthatatlan, egyre közeledő Álmom. Már csak babonából sem írom le, nem akarom elkiabálni. De valahogy azt érzem, hogy ez össze fog jönni. Ennek muszáj összejönnie. És annyira, de annyira izgatott vagyok miatta, mint még semmi miatt ebben az életben (na jó...Chrisszel az évzáró után... de erre most nem akarok gondolni). Mert az Álmom segítségével elfelejthetném Christ. Ami igazán jó lenne. Mert nem túl nem nehéz megítélni, hogy ez nem egy szép szerelem. Hogy nem végződhet túl jól. Hogy nem végződhet úgy, ahogy leírtam. Mert egyszerűen nem és kész. Csak a könyvemben...
Szóval most gyakorlatilag ebben az Álmomban élek, és folyamatosan vidám és könnyed vagyok, szóval kicsit úgy viselkedek, mintha már megvalósult volna. És emiatt mondjuk vannak problémák: nem tudok koncentrálni a tananyagra, esküszöm képtelen vagyok tanulni, és hát mostanság a dolgozataim sem ötösök. ÉS? Nem zavar. Abszolút nem érzem rosszul magam miatta. Oké, ez hosszútávon nem kivitelezhető, de egyelőre hadd legyek boldog az én kis élethazugságomban. Senki és semmi ne zökkentsen ki.
Most azt hiszem halálkomolyan lefekszem, behunyom a szemem és tervezgetni kezdek. Mondjuk célszerűbb lenne egy kis franciát tanulni.