This innocence is brilliant

Csodás nap!
Gyanútlanul vártam a metrót, amikor drága Ticia hívott, hogy ő ott van az aluljáróban és Chris abban a szentséges másodpercben haladt el mellette. Gondoltam, hogy ez azt jelenti, hogy mindjárt megérkezik. És tényleg, ott volt. Átadtam neki a telefont, és megbeszélték, hogy találkozunk. Ticia jött, dumáltunk, aztán kerek egész fél óráig kettesben voltunk. És annyira jó volt!!
Amikor leszálltunk a metróról, fent a mozgólépcsőnél voltak ellenőrök.
- Mit kerestek ezek itt? Be se mondták, ugye? Vagy én bambultam el. - Chris
- Nem, tényleg nem mondták be. Vagy én is elbambultam. - én. És nem tudom, ez olyan aranyos volt.

Meséltem az osztálybuliról, kicsit dicsekedtem a nyelvvizsgáról, de ő is mesélt nekem csomó mindent, tesitanáruk tragikus távozásáról, meg nyári terveiről. És úgy éreztem, hogy jól érzi magát velem.
És ezután az egész nap tökéletes volt: körülbelül még hatszor beszéltünk. Hihetetlen. És mindig örült nekem. Én meg neki.
Az iskolai előadásnál ők ültek mögöttünk, és Peter végig csesztetett minket. De olyan jól kommunikálunk. Mármint szóval az osztálytársai így néztek ránk, szoktak együtt látni minket, de nem tudom, mit gondolnak. Furcsa. Mármint nem aggódom, hogy pletykálni fognak, amilyen jelentéktelen vagyok, de azért furcsa érzés. Ilyen korlátlanul jóban lenni.
Ebédlőnél is együtt álltunk sorban, aztán együtt mentünk haza, és tudom, hogy ezek kis dolgok de nekem akkor is hatalmas dolog, hogy együtt lehetek vele. Szeretem. Olyan megfogalmazhatlan érzések vannak bennem. És persze, hülyén viselkedek... de ez akkor nem zavar.
Szóval fenomenálisan fantasztikus volt.
...Mindjárt nyár. Ilyen kontextusban ez szomorú. Hiányozni fog...